_102813421_gettyimages-960743924

Nyári bőrvédelem II. Szúnyogok

A nyarat és a nyaralásunkat megkeserítheti egy másik probléma, ami szintén a bőrünkkel kapcsolatos. Ez pedig a szúnyogok könyörtelen támadása. Azon felül, hogy kellemetlen a viszkető érzés, amit okoznak, számtalan betegséget is hordozhatnak, így tanácsos ellenük is megfelelően védekezni. Megtehetjük, hogy elektromos riasztót vagy illóolajokat használunk, ha egy bizonyos területen szeretnénk őket távol tartani, de a jellemzőbb mégis az, hogy a bőrünket óvjuk tőlük.

Az ÁNTSZ ajánlása szerint minden forgalomban lévő szúnyogriasztó szer hatásos, ugyanakkor kihangsúlyozzák, hogy szigorúan tartsuk be a leírásban foglaltakat. Vannak olyan szerek is, amik gyerekeken nem használhatók, de a kisgyerekes szülők amúgy is sokkal inkább részesítik előnyben a természetes összetevőkből álló termékeket. A legtöbb gyógyszertárban hozzájuthatunk mind a vegyszeres, mind a mentes változatokhoz. Emellett érdemes házi praktikákra rákeresnünk, hiszen mi magunk is könnyűszerrel előállíthatunk olyan hatásos szúnyogriasztó terméket, amiről egészen pontosan tudjuk, hogy mit tartalmaz. A következő növényeket használhatjuk, mint például a citromfű, az eukaliptusz, a fodormenta, a levendula, vagy akár a szegfűszeg. Nemrégiben a férjem hozott haza olyan tusfürdőt, ami csak természetes összetevőket tartalmaz, de szúnyogriasztó hatása van. Teszteltük és valóban működik. Nyaralás során nagyon bevált nekünk, hogy az esti fürdést azzal ejtettük meg, és úgy mentünk az esti sétára, a partra, fagyizni, kóborolni és nem csíptek minket össze a szúnyogok. A csípésekre is célszerű hűsítő krémeket alkalmazni, hiszen a gyerekek hajlamosak elvakarni őket és utána sokkal nehezebb a hegektől megszabadulni.

Nézzük tehát milyen lehetőségeink vannak. Az elektromos berendezések közül is tudunk választani olyat, ami beltérre, illetve olyat is, ami kültérre való. Vannak, amiket kis lapkákkal tudunk utántölteni, vannak, amibe illóolaj megy. Igazából egyet emelnék ki, aminek ugyan az utántöltése nem olcsó, de a Tisza-tónál a hírhedten szúnyogok által igen sűrűn lakott területen is hatásosnak bizonyul, ez pedig a thermacell. Az amerikai hadsereg fejlesztette, nem allergizál és 21m2-es területen biztosít szúnyogmentességet. Az utántöltő nagyjából 150ft/óra költségre jön ki, de emellett egészen biztosan nem lesz szükségünk más védelemre. Kisgyerekek esetén hatalmas előnye, hogy semmit nem kell a bőrükre kennünk. Hátránya, hogy sétára, kimozdulni nem alkalmas (bár van hordozható verziója is). Vannak olyanok, amik nem illatanyagot bocsátanak ki, hanem ultrahanggal tartják távol a vérszívókat.

A másik védelem, amivel a bőrünket nem tesszük ki semmi ártalmasnak, azok a csak természetes illóolaj tartalmú szerek (ilyenek például az Aromax termékei), azonban van az az invázió, amik ellen ez nem bizonyul elégségesnek. Ilyenkor erősebb szerekhez kell folyamodnunk. Ezek tárháza végtelen, de ezek közül is találhatunk olyanokat, amik érzékenyebb bőrre valók, illetve vannak olyanok, amiknek nem olyan intenzív az illatuk.

Léteznek karkötők is a szúnyogok távoltartására. Ezek is igen intenzív illatukkal próbálják megvédeni a viselőjüket. Mi kipróbáltuk most ezeket, de sajnos nem bizonyultak teljesen hatékonynak, akkor is csípték őket a szúnyogok, amikor épp viselték. Szerintem ezek is akkor lehetnek hatékonyak, ha nagyjából egyhelyben ül a gyerek, hogy ki tud alakulni körülötte az illatfelhő, mert ha mozgásban van, ez kicsit nehézkes.

Ha mégis megtörtént a csípés, akkor a legjobb, ha amint észrevesszük, cselekszünk. Minél hamarabb sikerül lekezelnünk a csípést, annál kisebbre fog nőni. Ezekből a csípésekre való stiftekből is léteznek olyanok, amik természetes alapanyagokból készültek. Viszketésre jó még a fenistil gél, amivel viszont óvatosan kell bánnunk, mivel fényérzékenyít. Ennek remek alternatívája az Uriage Pruriced Gel, amivel kapcsolatban ettől nem kell tartanunk.

Ehhez a blogbejegyzéshez sok hasznos infót és segítséget kaptam Vida Emese Annától, a T&E patikád gyógyszerészétől, amit nagyon köszönök!

Megosztás:

15% kedvezmény

November 7-10 között minden tisztítást 15% kedvezménnyel tudsz megvásásárolni!
Hasznàld a “NOVEMBER” kódot!
Vedd meg most, hozd be később!
A tisztítás felhasználható december 10-ig!

Technikai okokból üzletünk  augusztus 31-én, szombaton 14:30-kor zár!
Köszönjük a megértést!

Figyeljetek csak! Új átadóponttal bővültünk :-)
Kölcsönzői szolgáltatásunkat mostantól már úgy is igénybe vehetitek, hogy a terméket a reptérre kihelyezett átadóponton veszitek át, és utazásotok végeztével ott is adjátok le.
További információk itt!

Forgalmazott márkáink

Bugaboo, Stokke, Babyzen, Mountain Buggy, Phil and Teds, Cybex, Thule, Mamas and Papas, Bob, Besafe, Mutsy, GB, Nuna