Személyes történetünk

Sziasztok! Nyári Fruzsi vagyok! 2 gyerekes anyuka és vállalkozó. 2014 óta babakocsi kölcsönzéssel, tisztítással és értékesítéssel foglalkozom, ez idő alatt több ezer családot szolgáltunk ki.

Gyermekeim születése után bennem is feléledt az ösztön, hogy mindent megadjak nekik és biztonságban tudjam őket, mindezt azonban pénztárca kímélően és bolygóbarát módon szerettem volna megvalósítani. Ezért esett a választásom egy használt 3in1  babakocsira, amit első gyermekünk születésekor vásároltunk, és amit aztán második gyermekünkkel is használtunk.

Szándékosan futásra alkalmas babakocsit szereztünk be akkor, hogy aktív életet élhessünk a gyerekek mellett is. A babakocsisfutásból mozgalom lett, egy komoly közösségi futó élet szerveződött körénk, amiből pedig a Fuss Babakocsival Egyesület nőtte ki magát. Elkezdtünk babakocsik bérbeadásával foglalkozni, a termékpalettát folyamatosan bővítettük az igényekhez igazítva olyan termékekkel amelyekkel a felhőtlen utazás és szabad szemléletű családi élet könnyen megvalósítható. Jelenleg már foglalkozunk professzionális babakocsi tisztítással, valamint üzemeltetünk egy használt babakocsi boltot is.

Minden tevékenységünk a gyermekes családok támogatására jött létre, mindegyikben a bolygóbarát szemléletet követem, ez áll minden eddigi tevékenységem mögött.

Babafelszerelés bérlés

Minden ami babakocsi egy helyen...

Tisztítás

2014 óta az életünk része a babakocsik tisztítása és fertőtlenítése – ezt a tapasztalatot a Fuss babakocsival mozgalomban, a babakocsi kölcsönzőnkben szereztük. Már a kezdetek óta van komoly gépparkunk erre a feladatra, így többen kértek minket, hogy takarítsuk ki nekik a babakocsit vagy tanácsot kértek tőlünk ebben a témában. Mivel turisztikai márkáink a koronavírus-járvány miatt több hétnyi pihenőt adtak nekünk, volt időnk kidolgozni az ötletet és a téma miatt pedig időszerűnek láttuk a babaholmi-tisztító piacra lépését. Mi ezzel a szolgáltatással és a hozzá tartozó tudás megosztásával tudunk segíteni a családoknak ebben a kritikus időszakban.

Elsősorban babakocsik teljeskörű, professzionális tisztítását és fertőtlenítését végezzük, hat lépésben. Egyéb kiegészítő babaholmik tisztításával is foglalkozunk, mint hordozó, autósülés vagy mózeskosár, bababöl, etetőszék, vagy akár iskolatáska. Ügyfeleink élhetnek két kényelmi szolgáltatásunkkal is, háztól-házig megyünk, valamint, prémium csere babakocsit és ülést is tudunk biztosítani a tisztítás idejére.

Kölcsönzés

A prémium babakocsik-, és a családi utazásokat megkönnyítő eszközök kölcsönzőjét azért hozuk létre, hogy bérelhetővé tegyünk olyan időszakosan használt termékeket, amiket felesleges újonnan, sok pénzért megvenni, és bajlódni tárolásukkal, de fontos részei a felhőtlen családi utazásoknak. Ugyanakkor sokan azért is döntenek bizonyos termékek kölcsönzése mellett, hogy vásárlás előtt kipróbálhassák őket.

Szeretnénk úttörők lenni egy számunkra fontos témában: kölcsönözni menő! A világban járva azt tapasztaltuk, hogy míg Magyarországon sokan tartanak a babaeszközök kölcsönzésétől, külföldön ez már igazi mozgalom lett. Miért?

Fenntartható – A legtöbb babaholmit a családok csak rövid ideig használják, az utazáshoz használtakra ez főleg igaz.

Költséghatékony – Miért vennéd meg azt, amit csak néhányszor használsz egy évben?

Nincs vele tárolási probléma – nem szükséges otthon a fél lakást telepakolni babaholmikkal, ha azokat kölcsönözheted is. Rengeteg életteret  spórolsz így meg magatoknak, amire a babádnak egyre több szüksége lesz!

Magasabb minőséget választhatsz – Utazás közben mindent megér, ha a kisgyermeked kényelmesen ül a babakocsiban vagy jót alszik a babaágyban.

Megbízható – Nem ér majd meglepetés utazás közben, hiszen nívós márkák prémium termékeit használhatod, amelyek minden esetben megbízhatóak.

Akár arra is használhatod szolgáltatásainkat, hogy rövidebb ideig kipróbálj egy olyan terméket, amit később megvennél.

Megjegyzés: Természetesen nem minden babatermékkel kapcsolatban ajánljuk a kölcsönzést. A szobatisztasághoz, étkezéshez használatos dolgok egy része nem higiénikus a kölcsönzés rendszerében, így ehelyett ezekben az esetekben a vásárlást ajánljuk. Ehhez összegyűjtöttük nektek a kipróbált, kedvenc babatermékeinket, melyeket a webshopunkban elérhettek.

Használt babakocsi

Használt babakocsi boltunk a minőségi babakellékek környezetbarát piactere. Ezen a platformon keresztül a prémium minőségű, ellenőrzött, tiszta termékek könnyen és biztonságosan gazdát cserélhetnek.

Ez a tevékenységünk, tisztítási szolgáltatásunkat igénybe vevő ügyfeleinek visszajelzéseire reagálva jött létre, ugyanis rendszeresen kértek segítséget tőlünk a babakocsik adásvételében. Mivel több ezer babakocsi fordult már meg a kezeink között, nagy tapasztalattal rendelkezünk, számtalan típust és márkát ismerünk. Tudjuk, hogy  melyik típus felhasználóbarát, praktikus, hosszú életű és szervizelhető, így élő tapasztalatokkal tudjuk segíteni a családokat.

Célunk

Egy olyan világban, ahol a silány minőségű fogyasztási cikkek egyre olcsóbbak, ahol a termékek kidobása és cseréje a szokás, változtassuk meg a kultúrát, és mentsünk meg többet a drága termékekből, tartsuk őket használatban a lehető leghosszabb ideig, és ezáltal termeljünk kevesebb hulladékot!

Figyeljetek csak! Új átadóponttal bővültünk :-)
Kölcsönzői szolgáltatásunkat mostantól már úgy is igénybe vehetitek, hogy a terméket a reptérre kihelyezett átadóponton veszitek át, és utazásotok végeztével ott is adjátok le.
További információk itt!
 

Húsvéti nyitvatartás

2024.03.29. PÉNTEK: ZÁRVA

2024.03.30. SZOMBAT: NYITVA 9-15 óráig

2024.03.31. VASÁRNAP: ZÁRVA

2024.04.01. HÉTFŐ: ZÁRVA 

Kellemes húsvéti ünnepeket ünnepeket kíván a Flora MiniGroup csapata!

Forgalmazott márkáink

Bugaboo, Stokke, Babyzen, Mountain Buggy, Phil and Teds, Cybex, Thule, Mamas and Papas, Bob, Besafe, Mutsy, GB, Nuna