Gyakran Ismételt Kérdések

A babaholmik hétköznapi használat során sok kórokozónak és szennyeződésnek vannak kitéve, például egy egyszerű séta, játszóterezés, tömegközlekedés, orvosi rendelő látogatása vagy utazás során. Ezen felül a gyerekek esznek, isznak, maszatolnak vagy büfiznek benne, így célszerű tisztán tartani, hiszen folyamatos kontaktusban vannak a babakocsival. Ezen felül érdemes előre gondolkozni, folyamatos tisztítással és karbantartással a babakocsi állagát megóvhatjuk és eladás esetén magasabb áron tudjuk értékesíteni.

A babakocsi állagának megóvása és a gyermek egészségének érdekében érdemes 2-4 hetente átporszívózni és letörölni a keletkezett foltokat, hiszen előfordulhat, hogy beleborul étel, ital, esetleg előfordul bukás is. A gyermekek gyakran rágcsálják a biztonsági öv pántját vagy a babakocsi oldalát, ezért érdemes rendszeresen fertőtleníteni a babakocsi felületét, hiszen rengeteg kórokozó lehet rajtuk. Teljes körű tisztítást 2-4 alkalommal javasolt igénybe venni évente, évszakonként egyszer. Időszakosan utazások után, vagy mielőtt eltesszük a padlásra. Természetesen függ a babakocsi használatának gyakoriságától.

Kórházi tartózkodás után mindenképpen ajánlott a teljes fertőtlenítés, hiszen a kórokozók egy része műanyag felületeken is továbbélhet. Járványhelyzetben (pl. koronavírus-járvány) kifejezetten ajánlott a fertőtlenítő takarítás, amellyel egyéb óvintézkedések és teljes körű figyelem mellett tehetünk azért, hogy segítsük babánk tiszta környezetének kialakítását.

Hatlépéses tisztító-fertőtlenítő folyamaton megy végig minden babaholmi Flóra mosodájában. Így biztosítjuk ügyfeleink számára, hogy tiszta és kórokozóktól mentes eszközöket kapjanak vissza. A babaholmikat természetes, gyermek barát mosószerrel és professzionális Karcher gépekkel tisztítjuk és fertőtlenítjük.

  1. A babakocsikat átporszívózzuk, a leszerelhető alkatrészeket leszedjük.
  2. Kárpittisztítóval az egész szövetet kitisztítjuk
  3. A műanyag alkatrészeket, vázat, tolókart áttöröljük, ápoljuk.
  4. Gőztisztítóval tisztítjuk, hogy a makacsabb foltokat is el tudjuk távolítani valamint fertőtlenítsük.
  5. Szárítás
  6. Ózonos fertőtlenítés.
  7. Steril csomagolásba tesszük.

Amennyiben szeretnéd kitisztíttatni babaholmidat, weboldalunkon válassz a megadott opciókból: jelöld be, hogy milyen típusú babakocsit  vagy más terméket tisztíttatnál, add hozzá az esetleges extra szennyeződéseket, válaszd ki a leadás módját. Ha kérdésed van, keress minket telefonon, segítünk! Személyesen leadás üzletünkben a Hegedűs Gyula utca 37-39-ben, door-to-door szolgáltatás esetén futár vegye fel és adja le otthonodban, kérsz-e cserekocsit.

Nem! Tisztítunk autósülést, hordozót, pihenőszéket és más babaholmit is. Amennyiben plusz tartozékot is szeretnél tisztíttatni (mózeskosarat, autós hordozót, autós ülést) jelöld be azt is a megrendelésnél. Egyedi kéréseket is szívesen teljesítünk, keress minket telefonon!

Egy átlagosan szennyezett sportbabakocsi teljeskörű tisztítása és szárítása körülbelül 60 percet vesz igénybe. Ettől több idő, ha makacsabb foltokkal és több részes babakocsival állunk szemben. A teljes tiszításra a leadástól számított 72 órára van szükségünk, így biztosíthatjuk a tökéletes száradást.

A babaholmik mennyiségétől és tisztításától függ az ár. A Megrendelés menüpontban minden termék mellett látod a tisztítás árát, ehhez tudod majd hozzáadni az extra szennyeződéseket, a plusz babakocsi részeket és a tisztítás módját. 

Amennyiben a cserekocsit választottad, amikor futárunk felveszi a babakocsidat tisztításra, ad neked egy cserebabakocsit is. Ezeket a babakocsikat a Flora MiniGroup kölcsönzője biztosítja, így szabad kapacitás függvénye, hogy milyen babakocsit tud adni. Abban biztos lehetsz, hogy prémium városnéző babakocsit fogsz kapni, hiszen világmárkákkal dolgozik a Flora MiniGroup. Ergobaby Metro, Mountain buggy Nano, Phil & Teds és Mamas and Papas.

ANANDAM, növényi természetes tisztítószerekkel tisztítjuk a babaholmikat, mely teljesen gyermekbarát.

Minden felületre Cleanne tisztítószereket használunk. A műanyag részeket leápoljuk, illetve fém felületek kezelésére speciális, növényileg lebomló ápolószert hasznalunk.

Minden olyannal, ami egy babaholmit érinthet.

Minden babakocsi tisztítását vállaljuk, nincsenek márkára vonatkozó kikötéseink.

Igen, a kerekeket is tisztítjuk.

Hétköznapi általános tisztítással. (porszívózás, nedves rongyos áttörlés)

Mindenképp javasoljuk, hiszen rengeteg felülettel érintkezik ilyenkor a babakocsi, nagy igénybevételnek van kitéve. Ilyenkor egy teljes körű tisztítás és fertőtlenítés indokolt.

Igen, az ANANDAM tisztítószer család teljesen környezetbarát.

Amennyiben funkcionálisan nincs baja a babakocsinak, mi mindenképp azt a nézetet valljuk, hogy tisztíttasd ki és használd örömmel. Egy babakocsit általában maximum 3 évig használnak a családok egy gyermekkel, ha vigyáznak rá akkor még hosszú ideig, több család számára is örömet okozhat és környezettudatos.

Nem! A Flora MiniWash-ban nyitva tartási idő alatt bármikor leadhatjátok babakocsitokat, ebben az esetben nem szükséges az érkezéseteket telefonon jelezni és online sem kell foglalni. Csak gyertek!

Egy átlagosan szennyezett sportbabakocsi teljeskörű tisztítása 60-90 percet vesz igénybe. Ettől több idő, ha makacsabb foltokkal, penésszel és több részes babakocsival állunk szemben. A teljes tiszításra a leadástól számított 72 órára van szükségünk, így biztosíthatjuk a tökéletes száradást.

Igen! Az SOS tisztítás során nagyjából 2 óra múlva közepesen szárazon átadjuk nektek a babakocsitokat. Figyelem: ebben az esetben a Ti dolgotok az alapos szárítás biztosítása, a babakocsi ilyenkor nálatok szárad meg teljesen. 

Technikai okokból üzletünk  augusztus 31-én, szombaton 14:30-kor zár!
Köszönjük a megértést!

Figyeljetek csak! Új átadóponttal bővültünk :-)
Kölcsönzői szolgáltatásunkat mostantól már úgy is igénybe vehetitek, hogy a terméket a reptérre kihelyezett átadóponton veszitek át, és utazásotok végeztével ott is adjátok le.
További információk itt!

Forgalmazott márkáink

Bugaboo, Stokke, Babyzen, Mountain Buggy, Phil and Teds, Cybex, Thule, Mamas and Papas, Bob, Besafe, Mutsy, GB, Nuna