15101-min

A használt, nem használt?

Írta: Nyári Fruzsi, babakocsiszakértő

Régóta foglalkoztat minket a használt babatermékek vásárlása, a szülők erre irányuló hajlandósága, és ennek kultúrája Magyarországon. Hogy nagyobb betekintést nyerjünk abba, hogyan is vélekednek erről az anyukák, elvégeztünk egy saját kutatást, ahol babakocsik és gyerekülések vásárlási-, használati-, és karbantartási szokásairól kérdeztük őket. 

A visszajelzések alapján elmondható, hogy a családok 37 %-a vásárol használt babakocsit vagy autós gyerekülést! Ez nem is olyan rossz arány, de bízunk benne, hogy a Flora ReBaby Store létrejöttével ezt még feljebb tudjuk tornázni. 

Flora MiniWash babakocsi tisztítónk és Babagúz babakocsi kölcsönzőnk is abból a megfontolásból jött létre, hogy támogassuk egy-egy babakellék több család általi használatát. Tisztítással ugyanis ezek hosszan értékállóak és funkcionálisan használhatóak maradnak, míg a kölcsönzéssel a felesleges vásárlásokat szeretnénk megelőzni. Több éves tapasztalattal a hátunk mögött pontosan tudjuk, hogy meseszép állapotú lehet egy-egy babakellék profi tisztítás és karbantartás mellett még akkor is, ha nagy igénybevételnek van kitéve.

OK a használt, de gyereknek inkább ne

Sokan nem mernek használt babakellékeket vásárolni, mert a használt szóról a lelakott, koszos, törött, funkcionálisan nem jól működő jelzők jutnak eszükbe. A jó minőségű babakocsik és gyerekülések esetében azonban erre kicsi az esély, bár ha nem vigyázunk rájuk és nem tartjuk őket karban, akár ez is előfordulhat.

A kisgyermekkor egy olyan speciális időszak, amikor nagyon rövid ideig használunk egy-egy terméket, előfordul, hogy csak 3-4 hónapot vagy akár csak néhány alkalmat. Az is előfordulhat, hogy első gyermekünk 3 évig babakocsiban szeretett ülni, viszont a kistesó utálni fogja és csak hordozóban lesz meg a lelki békéje, ezért a padláson porosodik a babajárgány. Akkor a használt már nem is annyira használt, hanem szinte új, nem igaz? 

Egy kis extra figyelemmel kitűnő állapotban tudnak maradni az autóshordozók, mózeskosarak, pihenőszékek vagy akár egy 3 in 1 babakocsi is. Ebben segítünk a családoknak a Flora MiniWash mosodánkban. A gyerekek nőnek mint a gomba, gyakran előfordul, hogy nem válik be egy-egy babák körül használatos eszköz, így teljesen új vagy újszerű termékeket is ki lehet fogni az adok-veszek felületeken.

A ReBaby Store-t azért hoztuk létre, hogy az eladóknak és a vevőknek is segítséget nyújtsunk a zökkenőmentes, biztonságos adás-vételben, hogy minél több családhoz eljussanak a funkcionálisan tökéletesen működő, esztétikailag is kifogástalan prémium babakocsik.

Miért érdemes használt babakocsit vásárolni?

Természetesen az ár sokak számára fontos tényező. A használt babakocsikat áron alul lehet megvenni, sőt sok eladó szívfájdalma (jogosan), hogy annyira nyomott áron tudja csak eladni, hogy inkább eladományozza vagy tovább ajándékozza, mert a használt piac kínálata hatalmas és a többség még mindig inkább új termékeket vásárol.

Zöldnek lenni menő!

Szerencsére sokan igyekeznek az életük több területén is beépíteni olyan mindennapi szokásokat, amikkel védjük a Bolygónkat, de vajon ez a gyerekek körül is így van? Mernek a szülők használt termékeket vásárolni a gyerekeknek vagy inkább az újat és ‘sterilt’ választják? Fontos szempont számukra, hogy valami többször használható legyen és ne a kukában kössön ki?

Teljesen ésszerű a babatermékeket több generációnak vagy több családnak is használni, hiszen ezek nem tipikus fogyóeszközök. Ha környezettudatosak szeretnénk lenni, érdemes a funkcionalitás alapján választani babakocsit: melyik az, amely az adott család életkörülményeinek, lakhelyének megfelelő? Ha nem a legújabb divatos külsővel és új mesefigurás szövettel rendelkezik, még tökéletesen működő segítőtársunk lehet egy babakocsi másodkézből.

Miért érdemes használt prémium babakocsi márkát venni, mint olcsóbb újat vagy használt ismeretlen márkát?

A prémium márkák nagy odafigyeléssel gyártják az autós gyereküléseket, babakocsikat, hogy strapabíróak és szervízelhetőek legyenek és általában cserélhető alkatrészeket is gyártanak hozzájuk. Ha valami elkopik, letörik, akkor jellemzően kapunk tőlük segítséget. Az olcsó, ismeretlen, de új termékek ezzel szemben csalódást okozhatnak, hiszen amiatt, hogy silány anyagból készülnek, könnyen sérülnek, törnek és használhatatlanná válnak.

Megosztás:

Technikai okokból üzletünk  augusztus 31-én, szombaton 14:30-kor zár!
Köszönjük a megértést!

Figyeljetek csak! Új átadóponttal bővültünk :-)
Kölcsönzői szolgáltatásunkat mostantól már úgy is igénybe vehetitek, hogy a terméket a reptérre kihelyezett átadóponton veszitek át, és utazásotok végeztével ott is adjátok le.
További információk itt!

Forgalmazott márkáink

Bugaboo, Stokke, Babyzen, Mountain Buggy, Phil and Teds, Cybex, Thule, Mamas and Papas, Bob, Besafe, Mutsy, GB, Nuna